Én, Pán Péter
kubu 2005.04.09. 15:27
skót film
Én, Pán Péter
A sikeres skót színpadi szerző, J. M. Barrie (Johnny Depp) egy nap Porthos nevű bernáthegyi kutyájával tett sétája közben, London Kensington Gardens parkjában találkozik a Llewelyn Davies családdal: négy apátlan árvával, és a négy fiú, nemrég megözvegyült gyönyörű édesanyjával (Kate Winslet). A fiúk hideg és hajthatatlan nagyanyja, Emma du Maurier (Julie Christie) rosszallása és saját felesége (Radha Mitchell) neheztelése ellenére Barrie összebarátkozik a családdal, és a fiúkkal mindenféle huncutságot, tréfát, játékot eszel ki. Barrie képzelőereje vitorlás hajóvá változtatja a domboldalt, az egyszerű botból óriási kard lesz, a levegőbe eregetett sárkány elvarázsolt tündérként lebeg. Így válnak a Llewelyn Davies fiúk annak a Sohaországnak az „Elveszett Fiaivá”, ahol mindenki tud repülni, ahol egymást éri a sok csoda, csíny és huncutság, s ahol még az idő is megáll. A fiúkkal átélt csodálatos és izgalmas kalandok adják Barrie számára az ihletet, hogy megírja – eredetileg színpadi műként - a gyermekirodalom immár százéves klasszikusát, az elveszett árnyékát kereső Pán Péter meséjét. A sors tragikus fintora, hogy épp a premier környékén történik valami, ami arra készteti az írót, és mindazokat, akiket a legjobban szeret, hogy megértsék, mit is jelent igazán hinni valamiben.Az Én, Pán Péter című filmben Marc Foster rendező (Monster’s Ball /Szörnyek keringője) és a tekintélyes szereplőgárda - köztük olyan színészekkel, mint Johnny Depp, Kate Winslet, Dustin Hoffman és Julie Christie - megerősíti a nézőt abban, hogy felnőtté válhatunk anélkül, hogy elveszítenénk a gyermeki ártatlanság és rácsodálkozás varázslatos képességét.”
A mozgókép számtalan alkalommal látta vendégül J.M. Barrie eredetileg a színpadra álmodott történetét – elég, ha csak a Spielberg féle Hook-ra, a Disney rajzfilmekre, vagy a tavaly bemutatott Pán Péterre gondolunk. A Sohaországban élő, fiatalságát örökkön őrző kisfiú kalandjait éppen ezért igen nehéz új(at mondó) formában a közönség elé tárni, ám Marc Forster direktor és csapata könnyedén vette az akadályt, az eddigiekhez képest mindenképpen egyedi megközelítésből bemutatva ezt az időtálló mesét.
A rendező értő keze nyomán Johhny Depp kelti éltre Barrie-t. Az író némi szakmai és családi kudarc közepette megismerkedik egy több gyermeket számláló családdal, minek hatására megszületik a csodás történet, mely szerte a földgolyón gyermeket és felnőttet egyaránt elvarázsol. A kezdetben lassan csordogáló cselekmény során fokozatosan kristályosodik ki előttünk, mely szereplő ihlette a mese egy-egy karakterét és ügyesen kimunkált módon lehetünk tanúi annak, miként formálódik az egymással teljesen ellentétes, gyermeki felnőtt és a koravén kisfiú kapcsolatából maga Pán Péter. Mindezt képzelet és valóság határán táncolva, a mindennapi élet mozzanatai által, és Barrie meséktől duzzadó képzeletének bebarangolásával élhetjük át, ismét megbizonyosodva arról, hogy Depp korosztályának egyik legkiválóbb színésze. Visszafogott, ám mégis hiteles játékát olyan partnerek teszik még élvezetesebbé, mint az egyszerűségében is magával ragadó Kate Winslet, a fiatal kora ellenére is zseniális Freddie Highmore, vagy a háttérben csendesen meghúzódó, mostanában egyre kevesebbet szereplő Dustin Hoffman.
A történet maga valós elemekből táplálkozik, de az előttünk zajló események nem követik hűen az élet írta forgatókönyvet. A megtörtént eseményektől eltérő módon jutunk el az első találkozástól a bemutatóig, de mindez korántsem annyira zavaró, sőt: az enyhe drámai felhang csak megadja a kellő töltetet a fináléhoz, mely nagy valószínűséggel egészen más megvilágításba helyezi át a korábbról ismert sorokat. Mindezt igen diszkrét, a dagályos érzelgést mellőző megoldások közepette élhetjük át, az álomgyár tucatmegoldásaitól eltérő, éppen ezért roppant hatásos módon. Ennek fényében érthető, hogy az Én, Pán Péter elődeitől eltérően nem egyszerűen kellemes családi mozi, hanem igen sokrétű történet, mely egy felnőtt gyerek útját mutatja be – azt az utat, amin keresztül eljutott Sohaországba. Igazi „korhatáros” mese, főleg azoknak, akikben valahol még mindig ott rejtőzik egy felnőni sosem kívánó gyermek.
Ami Lúdas Matyi a számunkra, az az angolszász területeken élőknek Pán Péter és társai: az elveszett fiúk, Hook kapitány, Wendy és Gilingalang. A mesehősöket minden szigetországbéli gyerek jól ismeri, mondhatni, az anyatejjel együtt szívja magába. |
Anglia egyik fő exportcikkének befolyása és népszerűsége Sherlock Holmes-szal, Hasfelmetsző Jack-kel és Bridget Jones kisasszonnyal vetekszik: a történetnek megszámlálhatatlan feldolgozása látott napvilágot szerte a világban. Sok újat Pán Péter-ügyben nemigen lehet mondani – gondolhatnánk –, ám mint azt a fiatal német filmrendező, Marc Forster Én, Pán Péter c. mozija bizonyítja, nincs igazunk; a világhírű sztorin lehet csavarni még egyet, méghozzá úgy, ha bemutatjuk, hogyan készült a mű maga. Legalább is a rendező szerint.
| Merthogy mérget nem vehetünk arra, hogy Barrie valóban a Hyde Parkban grasszált gyönyörű bernáthegyi ebével alkotói válságtól sújtva, ahol egy víg özvegy (Kate Winslet) és annak számos csemetéje a Múzsa szerepét betöltve végre írásra ihlették. És abban sem lehetünk egészen biztosak, hogy az író hideg-rideg felesége közrejátszott-e abban, hogy hősünk egy fantasztikus mesevilágot teremtett magának, ahová bármikor beléphetett, ha a számlái felhalmozódtak, vagy aktuális darabja éppen megbukott. Forster hét Oscar-díjra jelölt mozija jó értelemben vett hollywoodi film lett: érzelmes, de nem érzelgős, megható, de nem giccses; klasszikus dramaturgiájú, profin kivitelezett, szellemes alkotás, remek színészi játékokkal, melyek közül természetesen a szintén Oscar-esélyes Johnny Depp (James Barrie) és a Petert alakító kisfiú, Freddie Highmore kettőse, vagyis a koraérett, realista kisfiú és az álmodozó felnőtt megformálói emelkednek ki.
|
A film hűnek látszó, ironikus képet fest az éra Angliájáról, a zsakettek, az ötórai teák, a zöld gyepek, a krikett, a kíméletlen színikritikusok, az elkeseredett színházigazgatók (Dustin Hoffman) és a szkeptikus, magázódó színészek világáról, akik bizony egyre kétségbeesettebben készülnek kampókezes kalózkapitányostul, fénynyalábként megjelenő tündérestül a Pán Péter premierjére, joggal tartva attól, hogy minden idők egyik legnagyobb színházi buktájának néznek elébe. Hogy Forster szívet melengető alkotását a korabeli közönség hogyan fogadja, maradjon a film titka. Engem mindenképpen elvarázsolt a darab, és ehhez még Gilingalang, a tündér közreműködése sem kellett.
Én, Pán Péter
2005-02-23 16:08
(Finding Neverland) Színes, feliratos angol-amerikai filmdráma, 2004 Főszereplők: Johnny Depp, Kate Winslet, Julie Christie, Radha Mitchell, Dustin Hoffman Miramax International, Film Colony
Rendezte: Marc Forster 111 perc
SPI International Mozipremier: 2005. február 24.
|
|
A sikeres skót színpadi szerző, J. M. Barrie (Johnny Depp) egy nap Porthos nevű bernáthegyi kutyájával tett sétája közben, London Kensington Gardens parkjában találkozik a Llewelyn Davies családdal: négy apátlan árvával, és a négy fiú, nemrég megözvegyült gyönyörű édesanyjával (Kate Winslet). A fiúk hideg és hajthatatlan nagyanyja, Emma du Maurier (Julie Christie) rosszallása és saját felesége (Radha Mitchell) neheztelése ellenére Barrie összebarátkozik a családdal, és a fiúkkal mindenféle huncutságot, tréfát, játékot eszel ki. Barrie képzelőereje vitorlás hajóvá változtatja a domboldalt, az egyszerű botból óriási kard lesz, a levegőbe eregetett sárkány elvarázsolt tündérként lebeg. Így válnak a Llewelyn Davies fiúk annak a Sohaországnak az „Elveszett Fiaivá”, ahol mindenki tud repülni, ahol egymást éri a sok csoda, csíny és huncutság, s ahol még az idő is megáll. A fiúkkal átélt csodálatos és izgalmas kalandok adják Barrie számára az ihletet, hogy megírja - eredetileg színpadi műként - a gyermekirodalom immár százéves klasszikusát, az elveszett árnyékát kereső Pán Péter meséjét. A sors tragikus fintora, hogy épp a premier környékén történik valami, ami arra készteti az írót, és mindazokat, akiket a legjobban szeret, hogy megértsék, mit is jelent igazán hinni valamiben.
INFÓ
A 2004-es Velencei Filmfesztiválon a rendező, Marc Foster elnyerte a Laterna Magica Díjat. E filmben Marc Foster rendező (Szörnyek keringője) és a tekintélyes szereplőgárda megerősítheti a nézőt abban, hogy felnőtté válhatunk anélkül, hogy elveszítenénk a gyermeki ártatlanság és rácsodálkozás varázslatos képességét.
|
|
Marc Forster rendező: „E filmben az emberi kreativitás hatalmáról szóló történetet láttam, az embereket egy másik világba röpíteni képes kreativitás erejét, s azt a mélységes emberi igényt, amely még a tragédiák közepette is inspirációt jelentő illúziók, álmok és hitek iránt él bennünk. Számomra ez a képzeletnek a világ átformálására képes erejéről szól - arról a képességről, hogy az ember nagyobbá, nagyszerűbbé tud így válni, mint amilyen valójában, még akkor is, ha ebben senki más nem hisz.”
|
|
David Magee Én, Pán Péter című forgatókönyve a díjnyertes színpadi szerző, Allan Knee The Man Who Was Peter Pan című színdarabja alapján készült. A darab tulajdonképpen egy sor elképzelt beszélgetés Barrie és a Llewelyn Davies fiúk között. Nellie Bellflower producer egy vidéki színház előadásában látta a darabot, és azonnal megszerezte a jogokat, és Magee-hez vitte az ötletet.
Nellie Bellflower producer: „Allan Knee darabja hihetetlenül megható történet egy férfiről, aki apa-figurává válik ezeknek a fiatal fiúknak a számára, majd egy szörnyű tragédián kell átsegítenie őket. Mindig nagyon szerettem a Pán Péter mesét, és Allan darabja fantasztikusan jó kiindulópontot jelentett a Pán Péter alkotási folyamatának és egyetemes témáinak feltárásához.”
|
|
David Magee forgatókönyvíró: „Az általam írt forgatókönyv nem a tényszerű ismertetése annak, hogy mi történt James Barrie életében, amikor a Pán Péter-t írta. Én azt akartam elmondani, hogy tulajdonképpen mit jelent az, hogy valaki felnő, és egyszerre csak felelős azokért, akik körülötte élnek. Remélem, hogy az emberek úgy fognak erre a filmre tekinteni, mint tisztelgésre Barrie alkotó géniusza előtt, és azzal az érzéssel fognak kijönni a moziból, hogy emberként igenis felnőtté válhatunk anélkül, hogy elveszítenénk a gyermekkori ártatlanság és rácsodálkozás minden varázsát… Íróként az is nagyon érdekelt, hogy feltárjam, hogy a saját életünk mennyire inspirálja a művészetet, és fordítva, a művészet mennyire változtatja meg az életünket. Ismert az a megállapítás, hogy a kreatív emberek tovább kötődnek a gyermekkorukhoz, mint a többiek, de egész életünk során, újra és újra adódnak olyan pillanatok, amelyek olyan súllyal nehezednek ránk, amit csak a szavakba öntés, a történet elmondása, a művészet képes feloldani. Barrie bravúrja abban áll, hogy a Pán Péter című művében egyszerre tudta kifejezni a gyermekkor felhőtlen boldogságát, és azt a keserédes élményt, amikor búcsút kell mondanunk a gyermekkornak. Ebből a nagyon valóságos és egyetemes élményből teremtett valami fennkölten nagyszerűt és különlegeset.”
|
|
Johnny Depp: „Ez a film soha nem alakul úgy, ahogy az ember várja. Nem lesz belőle két, a sors által egymásnak rendelt ember romantikus szerelmi története, vagy valami ilyesmi. Ehelyett egy sokkal bonyolultabb, és megható kapcsolatot látunk, két olyan ember között, akiknek szükségük van egymásra, de valahogy úgy, hogy az szavakkal nem elmondható, nem megmagyarázható… Ez valóban zseniális mű. A képzelőerő remekműve ez, és a lehető legérdekesebb inspiráció eredménye. Ez egyike annak a kevés tökéletes dolognak a világon, amelyek mindig velünk lesznek. Csodálatos lehetőség volt arra, hogy kiderítsük, hogy ez a rendkívüli hatású történet vajon miből is születhetett.”
|
|
Kate Winslet: „Johnnynak fantasztikus képessége van arra, hogy gyermek legyen a forgatás alatt, úgyhogy nekem ez olyan volt, mintha öt gyerekkel játszottam volna együtt! Johnny az okosságával és szellemességével állandóan megnevettetett engem és a fiúkat, és pontosan erre volt szükségünk ahhoz, hogy megteremtsük a sztori hangulatát… Sylvia figurája nagyon érdekes személyiség, mert ő egy nagyon modern anya, egy olyan korban, amikor a gyerekekkel kapcsolatos szemlélet éppen csak kezdett megváltozni. A legtöbben még mindig úgy gondolták, hogy a gyerekek csak néznivaló csecsebecsék, akiket nem kell meghallgatni, nem kell odafigyelni rájuk, és a családokban az volt a szokásos, hogy a gyerekeket távol tartsák a felnőttek világától. Sylvia másképpen gondolkozik és tesz, és ez már a gyermeknevelésben bekövetkező változást tükrözi. Ez az asszony nagyon közvetlenül rész vesz a gyermekei nevelésében, és arra bátorítja őket, hogy független, szabad szellemben éljenek. Nagyon tetszik nekem, hogy ez a nő ennyire non-konformista. De Sylvia ugyanakkor nemrégiben özvegyült meg, úgyhogy sok-sok fájdalom, gyász és tehetetlen düh bújik meg a lelke mélyén elrejtve, és azt hiszem, hogy részben ez az, ami James M. Barrie-t oly érdekessé teszi a szemében. A férfi testesíti meg azt a rendkívüli figurát, aki már jobban nem is különbözhetne azoktól a férfiaktól, akikkel a saját társadalmi köreiben találkozik. Tényleg úgy közelít a férfihoz, mintha mágnes vonzaná hozzá, nem azért, mert a férfit csábítónak tartja, hanem azért, mert a férfi befogadja őt abba a fantasztikus képzelt világba, amit megteremtett. Végeredményben hiszek abban, hogy ez egy szerelmi történet, de ez a szerelem Barrie és az egész család között szövődik.”
|
|