|
A Karib-tenger kalózai >> A Fekete Gyöngy Átka
kubu 2005.01.29. 13:05
 jó film
(Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl)
Színes, feliratos amerikai film, 2003
Főszereplők: Johnny Depp, Geoffrey Rush, Orlando Bloom, Keira Knightley, Jonathan Pryce, Jack Davenport
Rendezte: Gore Verbinski
133 perc
Walt Disney Pictures
InterCom
VHS-premier: 2004. 01. 29.
Megvásárolható: 2004. 02. 10.
A Karib-tengeren járunk, a XVIII. század elején. Jack Sparrow a térség egyik hírhedt kalózkapitánya, jó svádával és tisztes üzletmenettel. Aranyéletének azonban vége, amikor a gonosz Barbarossa ellopja hajóját, a Fekete Gyöngyöt, és Port Royalból elrabolja a kormányzó szépséges lányát. Jack a leány gyermekkori pajtásával, Will Turnerrel a brit flotta leggyorsabb hajóján, az Interceptoron Barbarossa után ered, hogy kiszabadítsa Elizabeth-t, és visszaszerezze a Fekete Gyöngyöt. Nyomukban dagadó vitorlákkal ott hajózik Elizabeth jegyese, a jóképű, ambíciózus Norrington sorhajókapitány a brit haditengerészet másik büszkeségén, a Dauntlessen.
Will nem tudja, hogy Barbarossa kapitányon és legénységén átok ül: egy titokzatos kincs megdézsmálása miatt élő halottként kell járniuk a tengereket mindaddig, amíg a kincs utolsó darabját is vissza nem szállítják a helyére. És nem sejti azt sem, hogy Elizabeth elrablása összefüggésben áll azzal a különös medállal, amelyet évekkel ezelőtt ő adott a lánynak.
Az Interceptor és a Dauntless a rejtelmes Isla de Muertáig követi Barbarossá. Itt aztán összecsapnak a kardok, és egy végső, nagy küzdelemben eldől, kié lesz a rablott kincs, a hajó, valamint Elizabeth keze - és hogy megtörik-e végre a Fekete Gyöngy átka?
INFÓ
A film alapötletét a Disney ark egyik közkedvelt látványossága adta, amely a karib-tengeri kalózok életét mutatja be a látogatók számára. A Disney Stúdió vezetői tudták, hogy egy ilyen látványos és romantikus történet filmre vitelére talán Jerry Bruckheimer producer a legalkalmasabb, aki ráadásul mindig is szerelmese volt a kalózfilmeknek, és régóta szerette volna letenni a névjegyét ebben a műfajban. Bruckheimer forgatókönyvírónak a Shrek két szerzőjét, Ted Elliotot és Terry Rossiót nyerte meg, akik azzal az javaslattal álltak elő, hogy a hagyományos kalóztörténetet természetfeletti elemekkel kellene izgalmasabbá tenni.
Rendezőnek Gore Verbinskit, A kör és A mexikói rendezőjét szemelte ki. „Imádom a kalózokat - mondja Verbinski. - A kalózkodás számomra nem annyira a rablásról, mint inkább a zabolátlan szabadságvágyról szól. Abban a korban, amikor a kalózok éltek, kegyetlen törvények uralkodtak, egy szelet kenyér ellopásáért fellógatták az embert. Aki alacsony sorból származott, és boldogulni akart, kénytelen volt áthágni a szabályokat.”
A Bruckheimer-filmek híresek arról, hogy mindig elképesztő sztárparádéval kényeztetik a közönséget. „A néző imádja a sztárokat, de legfőképp azt szereti, ha kedvenceit szokatlan szerepkörben látja viszont - magyarázza Bruckheimer. - A főszerepre olyasvalakit kerestünk, akit senki sem várna egy Disney-filmben. A választásunk Johnny Deppre esett. Aki ismeri őt, tudja, hogy nem könnyű becserkészni. Sztárgázsival nem lehet levenni a lábáról, csak olyan munkát vállal el, mely művészileg is kielégíti. Ezúttal személyes okok is közrejátszhattak abban, hogy igen mondott a felkérésre: a gyerekeit akarta meglepni ezzel az alakítással.”
A srácok biztos élvezni fogják apuka alakítását, bár Sparrow kapitány távolról sem az a típus, akit példaképül lehetne állítani a gyerekek elé. Depp hatalmas ambícióval látott neki a szerep kidolgozásának. Teljesen újszerű figurát akart létrehozni, és megalkotásához a Rolling Stones legendás gitárosát, Keith Richardot használta modellként. „Minden kornak megvannak a maga rockcsillaga. A XVII-XVIII. századé a kalózok voltak” - magyarázza.
Sparrow kapitány nagy ellenfelét, a velejéig gonosz Barbarossát az Oscar-díjas Geoffrey Rush alakítja, aki ugyanolyan alapossággal látott készült a szerepre, mint Depp. Bonyolult karakterrajzot készített az elátkozott kapitányról, és egészen a gyerekkoráig visszamenőleg kidolgozta az élettörténetét.
Rush és Depp mániákus igényessége a forgatáson is megmutatkozott: a felvételek között folyamatosan a két forgatókönyvírót nyúzták, és jeleneteiket csiszolgatták velük.
„Geoffrey teljesen kiszámíthatatlan - beszél partneréről Depp. - Mindig változtat valamit a jeleneten, imádja kizökkenteni és új ötletekkel zavarba hozni a partnerét; egyszóval szakasztott olyan, mint én.”
Will Turner szerepére Bruckheimer A gyűrűk ura Legolasát, Orlando Bloomot kérte fel. „Óriási szerencsével még azelőtt sikerült megszereznem, hogy kitört volta körülötte A gyűrűk ura-hisztéria” - mondja Bruckheimer.
„Orlando egy naiv, tisztességes fiatalember formál meg, aki váratlanul egy életveszélyes kaland kellős közepébe csöppen, de megállja a helyét, és a történet végére igazi férfivá érik. Az egész filmben övé a legnehezebb szerep” - dicséri ifjú kollégáját Depp.
 Sokszor sírok azért, mert napjainkban a feledés érdemtelen homályába vesztek a klasszikus kalandfilm-hagyományok. Azért, hogy a pátosszal festett eseménydús történések, a drámai önfeláldozás, a régmúlt talmi, ámde fenséges jólneveltsége mélyre süllyedt, száműzötté lett, és a helyére olyan történések és csomagolás nyomultak, amellyel nem tudunk azonosulni, mert nem érinti meg gyermekkorban hagyott szívünk naivitását. Oda a Nagy Kaland vonzereje, oda a becsület, amely nem csak a "jó oldal" princípiuma, mint ahogy ma gondolják, hanem mindezek felett az ember sajátja. És oda az átvitt értelmű nemesség is, amely nyomtalanul kopik ki ebből a két lábra emelkedett, s onnan lelkileg sokkal, de sokkal többet zuhant fajból. Elmúlt minden igaz mese, hogy helyt adjon a XXI. század lelket nem érintő ál-meséinek... Ugye milyen maróan gúnyos, hogy ebben a sivár dekadenciában éppen egy Fekete Gyöngy ragyog olyan ezüstösen csillogóan, hogy képes életre lehelni gyermekkorunk titkokká láncolt eszméit?
 Jerry Bruckheimer, az akciófilmek császára nagyon merészen nyúlt a témához. Nemcsak feltámasztott egy hosszú ideje hibernált műfajt, hanem csípős önkritikába merítve tárta elénk a fantázia birodalmába átnyúló kalózidőket. A történet ugyan gyakorlatilag egy szálon fut, de az összefüggések hálója jóval sűrűbb, mint az átlagos, látványra építkező filmeknél. Konkrét, élesen elváló motivációkat ad a karakterek "kezébe", mely által nem osztja mereven csak jókra és csak rosszakra a szereplőket, hanem hagyja, hogy a személyiségjegyek differenciálódhassanak. S ha nem is teljesen árnyalt figurákat teremt, a karakteres tulajdonságok élővé varázsolják a szereplőket. Ugyan megvannak a kötelező sztereotípiák (a Hős, a Gonosz, a Nő), de jelen esetben a történet indokolja is őket! Még a mellékzöngének szánt karakterek (a civakodó katonák, az üvegszemű kalóz) is erősen lendítenek a történet filmszerűségén.
 A Karib-tenger kalózainak humorára nehéz szavakat találni. Az általam etalonként állított Múmiát is felülmúló önkritika, karikírozó sziporkázás olyan atmoszférát teremt, amely teljesen a hatása alá von. Azzal, hogy a film nem veszi teljesen komolyan önmagát, elköveti a legnagyobb húzást, amit csak tehet. Így teszi hihetővé minden egyes momentumát, beleértve a kalózok csontvázseregét is. Természetesen a mesei kereteken belül.
A színészeknek sikerült teljesen magukévá tenniük szerepeiket. Johnny Depp tőle szokatlan módon és vehemenciával komédiázza végig a film 143 percét, s attól függetlenül, hogy éppen a jók vagy a rosszak oldalán áll-e, rokonszenvünk bűvkörébe szippantjuk. Kalóz énjén átsüt bájos jólneveltsége, s ez a "csúnya fiúknak is van szíve"-attitűd teszi két világ határán táncoló magányos hőssé. Geoffrey Rush Barbossa kalózkapitány szerepében meggyőző, mégha kevésbé félelmetes rosszfiú benyomását is kelti. Keira Knightly elbűvölő hamvasságán és szépségén túl a film folyamán igazi kemény és bátor nővé növi ki magát (méghozzá hitelesen!), teljesen elhomályosítva ezzel szerencsétlen Orlando Bloomot, akinek egyébként is eléggé soványka karakter jutott.
 A Karib-tenger kalózai a kitűnően megkomponált látványorgiákkal, díszletekkel és jelmezekkel puskaporszagú közelségbe hozza a tengeri csaták és a kalózlét "emlékét". A film legnagyobb erősségének tartom, hogy egy percre sem akarja elhitetni magáról, hogy mindez több lenne, mint mese, s ezzel olyan élvezhető és átélhető moziélményt nyújt, amelyet többször is végig lehet izgulni-nevetni-csodálni. Ez pedig, mint egy falat kenyér hiányzik gyermeki énünknek, amely többnyire odabenn bezárva sír a Nagy Kaland hívó szaváért.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
