Ahhoz képest, hogy J. K. Rowling "teljesen brit" mozgóképet szeretett volna viszontlátni a vásznon, olyan hollywoodi-amerikai mozi született, hogy az írónő által visszautasított rendező, Steven Spielberg is megirigyelheti összes látványcégével együtt. Félreértés ne essék, a csaknem két és fél órás vetítési idő elrepült, mint a főhős a Nimbus 2000-es szériaszámú seprűn.

Ha pajkos gyermekkoromban néztem volna meg a Harry Potter és a Bölcsek Kövét, biztos mély nyomot hagy bennem, és azonnal magam is megpróbálkoztam volna varázslói hajlamom fejlesztésével. Ám így, "öreg fejjel" - s a könyvsorozat őrületéből kimaradván - nem az irodalmi alapanyag részei, hanem más mozi-fabulák jelenetei ugrottak be: a Zorro, a Harry homlokán levő jel elfordított "Z" betűre hasonlít; a Jedi visszatér, amikor a két kölyök egymást lökdösve, kiszorítva száguld boszorkányseprűjén; a Legenda unikornisa; Indiana Jones óvatos járása a titkos csapdák folyosóján, ahol sugárban "szüremlik be" a fény fölülről, és nem szabad odalépni, mert akkor máris süvítenek a nyílvesszők; az Emlékmás másik emberből kinövő szupereszes lénye; a Múmia, amikor Harry kezében szétmorzsolódik az egyik gonosz porhüvelye. Látványban tehát nincs hiány, ahogy az illendő is a hetedik művészetben, de talán nem véletlenül kerül elő az emlegetett mozik kapcsán Steven Spielberg és John Williams neve is.

Napjaink divatfilmjei a speciális effektekről szólnak. S külön örülhetünk, ha ez nem jár vér-, és borzalomözönnel. A Harry Potter, miközben megpróbál családias, kandalló-meleg brit/európai mozi lenni, amely egy közmegegyezéses, archetipikus középkori-mesemúltban játszódik, ahol mindenkinek van valamilyen természetfeletti képessége (minimum lebegtetni, és bájitalt keverni tud), mindezt egy - most már - sablonos, amerikanizált, digitális technika egyen-, és egyetemes nyelvén teszi. A Mesemondó (The Storyteller) című tévésorozat is bővelkedett képi ötletekben és trükkökben, ám azok a megoldások belesimultak az ősi mesékből építkező dramaturgiába, s nem önmagukért valók voltak. A bibircsókos John Hurt a tűzhelye előtt, egy ócska karosszékben ülve szőtte szőrös bábkutyájának (és persze a nézőgyerekeknek) a históriák fonalát, s ez a szál a szobából induló átkötéssel vált láthatóvá, és kapcsolódott a történetbe. Hasonló elbeszélői bravúrral találkozhattunk a Hegylakó első részében is - hogy ne érjen vád a másfajta narráció kapcsán. Ezt a fajta mesemondó-fészekmelegséget nem pótolja a Harry Potter és a Bölcsek Kövében a félelmetes illúziót nyújtó látványvilág. (A bensőségesség, az emberközeliség most is a John Hurt játszotta kereskedő antikváriumi varázspálca-boltjában érezhető.) Hiába ámulhatnánk együtt Harryvel, amikor először lépjük át az idő- és térkaput, és csöppenünk a "középkori" London szűk utcájára, a zsibongó boszitömegbe, a cirkalmas cégtáblák alatti kirakatok is "elvágólag" jelennek meg szemünk előtt a klipgyorsaságú kameramozgás és az editálás hatására. S a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Iskola felé pöfögő gőzmozdonyt is a szokásos mozgó kamera mutatja messzi-föntről, mint bármely vonaton játszódó modern akciófilmben - itt legalább az apróság bája, a terepasztal-érzés keríti hatalmába a férfiembert. (Nincs hangulata a filmnek, pedig a forgatókönyvíró Steve Kloves első rendezéséből, az Azok a csodálatos Baker fiúkból csak úgy árad.) Ha lenne rá idő, rácsodálkozhatnánk a valaha általunk is elképzelt másik világra, a gazdagon kidolgozott díszletekre és jelmezekre, a királyfiak, sárkányok, hercegnők és manók társaságára a csipkézett várfalú palotában, ahogy az ifjú színészpalánta, Daniel Radcliffe meg is teszi.

Ahogy az lenni szokott, a gyermekszereplők "viszik" a filmet - Harry Potter alakítója mellett még Emma Watson, és Rupert Grint számára lehetett igazi élmény a film készítése. Teremtő fantáziájukkal benépesíthették a forgatás közben még meglévő vákuumot, a vizuális trükkök majdani helyét. A felnőtt sztárszínészek ifjúsági mozihoz hűen túlozva formázzák a jó és rossz karaktereket. Talán a hatalmas termetű Robbie Coltrane és az Alan Rickman-Ian Hart-féle nagy átverés ("nem az a gonosz, aki annak látszik") lóg ki a széles gesztusokkal operáló sorból, és persze Maggie Smith is hűvösen szimpatikus.

A Harry Potter és a Bölcsek Köve nem varázsolja el jobban a felnőttet, mint egy hollywoodi szuperszínes, szagos, panorámaszéles, dolbiszörráundsztereó, bár ezek is a tizenéveseket célozzák meg. Pedig a rendező, Kolumbusz Kristóf, és az egyik gyártó cég, az 1492 Pictures neve is többet sejtetett.

Nem biztos, hogy erény a tökéletesség, egy kis "hiba" oly' emberi lenne: a "mese bűvölete" meghalt - éljen a fantasy!